Csillagtúra

(Szerző: z. (Houdek Zoltán), utoljára módosítva: 2007.01.10.)

A Biner Autósport Egyesület szervez klasszikus rallye versenyt olyanok számára, akik eddig csak a pálya mellől figyelhették az eseményeket. Versenyautó nem szükséges, sőt, kizáró ok. Emiatt folytattunk a szervezővel hosszas levelezést illetve telefonbeszélgetéseket. A verseny részleteiről, illetve arról, hogy milyen feltételekkel indulhatunk a versenyen tuningolt autóval, ebben a cikkben olvashattok.

Miről van szó, mi volt kérdéses a nevezéssel kapcsolatban?

Olyan, utcai autók számára szervezett verseny ez, amelyen bárki - érvényes vezetői engedély birtokában - részt vehet. A tuningra vonatkozó megkötések látszólag akadályozzák a tuningolt Ladákkal való nevezést.

Az LBK részéről azt az észrevételt tettük, hogy a versenykiírásban közölt kritériumoknak (5MFt alatti árú, nem-turbós, nem-összkerekes) megfelelő autók között jópár olyan van, amely gyári állapotában is megver egy tuningolt Ladát. Példa az Opel Astra GSi, régebbi Golf VR6, stb. Ez esetben miért ne lehetne a Ladákat tuningolni?

A versenykiírásban a "tuningolt" szó definíciója elég szabad teret hagy az elbírálók számára, hiányzik a konkrét technikai specifikáció. Fő szempont a közlekedésbiztonsági megfelelés, az érvényes forgalmi és mûszaki vizsga, illetve a befizetett kötelező biztosítás.

Tudjuk, hogy a Ladákat szinte "muszáj" tuningolni, hisz amióta megjelentek az elérhető árú erősebb autók (főleg a modern dízelek, turbóval kisegítve, benzineseknél pedig a változó szelepvezérlések), azóta a forgalom lendületének felvétele sem egyszerû egy gyári Zsigulival. Igen ám, de hol az a határ, ameddig egy tuning-Lada utcainak számít, és ahonnan már versenyautónak?

(A tuningolás tiltása nemcsak a Ladákra vonatkozik, de abban a helyzetben vagyunk, hogy a Ladához - akárcsak a focihoz - "mindenki ért".)

A szervezők kitartanak a szubjektív megítélés mellett. Számukra elsődleges szempont a többi versenyző számára igazságos mezőny kialakítása. Ne szüljön rossz szájízt a csont-széria, alapfelszereltségû VW-k, Suzukik és Skodák között egy versenyautó kinézetû Lada.

Indulhatok-e a Ladámmal? Vagy lemegyek Egerbe és végül mégse indulhatok?

Levelezésünk és telefonbeszélgetésünk után, míg a szervezőség fenntartja magának a jogot a szubjektív mérlegelésre, a következő szempontokat kaptuk. Aki ezen szempontoknak megfelel, indulhat az autójával. A lényeg, hogy ne "versenyautó" legyen a nevezett autó. Egy Ladán, mégha nincs is benne bukókeret, "látszik", hogy versenyre építették (például szlalomra), vagy egyszerûen egy felpiszkált, napi használatú "házi kedvenc"-ről van szó.

Lássuk a kritériumokat:

"AZ AUTÓ RENDELKEZZEN ÉRVÉNYES FORGALMI ENGEDÉLLYEL!
 
Ti nyilatkoztok erről, mi nem akarjuk vizsgálni azt, hogy ez igaz-e, vagy sem. Kérjük a fénymásolatot és eltesszük.
 
Ha van tuning az autón, akkor:
 
1. Ne legyen látható, hallható nyilvánvalóan. (A többi utcai résztvevő a mi szakértelmünkben bízik, ha mi azt mondjuk mehetsz, akkor nem fog vitázni)
 
2. Kivéve azokat a változásokat, amit egyébként mûbizonylat nélkül forgalmazható alkatrészek jelentenek. pl. légszûrők, kipuffogók, ilyesmi. A kormányok, ülések: ezek a ti felelősségetek, ahogyan a pótfényszórók is. Nem akarunk rendőrködni.
 
3. ne legyen durván kihallható tuning, pl ha neked nagyalapkörös 316-os tengelyed van és hozzáértő ember szerelte a motort, akkor van 800-on alapjáratod. de a 328-al már nem lesz... ergó ne bántsuk a ford fiestás, skodás többieket.....ez a lényeg. A túl hangos kipufogó szintén probléma lesz és szintén szubjektíve fogjuk elbírálni. Sajnos.
 
4. közlekedésre veszélyes átalakítások ne legyenek. pl pogácsa, óriási emberre veszélyes pót légterelők stb."

Eddig az idézet.

Aki ez alapján úgy gondolja, átmegy az autója, az bátran nevezzen.

Hol lesz a verseny, hol nevezhetek, mikor lesz a verseny, stb:

További infó itt!