Ablak szerelés

(Szerző: (), utoljára módosítva: 2013.06.17.)

Mucsi Dénes Ladás társunk külde ezt a cikket, köszönjük Neki!
"Mivel már nekem is sok segítséget adott az oldal, készítettem egy ablak javítási segédletet, hátha másnak így gyorsabban, könnyeben megy majd.
Nekem 2107-esen a bal hátsó ablakrögzítés ragasztása engedett el, ezt javítottam cserealkatrésszel.
A szerelésről lépésenként készítettem fotókat, rövid szöveges leírással."

Sajnos egy szerencsétlen mozdulat folytán elengedett a ragasztás a bal hátsó ablaknál. Az utas rossz irányba tekerte az ablakkart. A vakszerencsén múlt, hogy nem csúszott le és törött össze.

Az alábbiakban illusztrálom, hogyan is lehet orvosolni a problémát. Az alany 2107-es Lada, melyben több-kevesebb utángyártott alkatrész található. Ha azt írom, „eredeti”, akkor a bent lévő alkatrészre, ha azt, hogy „új”, akkor a beépülő alkatrészre utalok.

A szereléshez nem szükséges semmi extra szerszám, viszont türelem annál inkább. Sok türelem. Érdemes napos időben, vagy jól megvilágított helyen szerelni.

Első és egyben szerintem legfurmányosabb az ablaktekerő kar. Sokáig tartott, mire rájöttem. Három részből áll: alátét féleség,  „U” rögzítő, hajtókar:

 

Az U alátéten van egy pöcök, mit csavarhúzóval felfeszítve, az U alátét kihúzható:

 

A hamutartót kiszedve, a rögzítő keretet két csavar tartja, ezeket ki kell szedni. A tartó mögötti vasat nem kell kifeszegetni, az lejön a kárpittal együtt.

 

A kapaszkodót 3 csavar tartja, az ajtónyitó kilincset csavarhúzóval óvatosan ki lehet feszegetni. Utóbbit alul, felül gömbfej tartja a helyén.

 

A kárpitot 6 patent (szerk* kárpitbolha) tartja a helyén, ezeket hosszú csavarhúzóval a kárpit mögé nyúlva lehet felfeszíteni. (szerk* illetve határozott mozdulattal meghúzva a kárpitot kipattinthatóak)  Érdemes venni rögtön helyettük másikat, mert könnyen törnek, amúgy meg pár forintos alkatrész.

 

A sok ragasztószalag azért tarja azt a kárpitdarabot a helyén, hogy az ablak mellett esetlegesen lecsurgó víz, ne a kárpitot áztassa (melynek váza vastag karton). Ezt a szerelés idejére le kell szedni, vagy felcsavarni.

 

Az ajtóba betettem egy kalapács rudat és az üveget felülről celluxoztam, hogy ne essen le. A bûnös alkatrész csiszolt felülete ragasztva volt az üveghez, ez engedett el.

 

Először ideiglenes javításként átfúrtam, csavart tettem bele, mely köré egy szigetelt drótot csavartam, majd anyával lezártam. Ezt csak azért, hogy az alkatrészboltig kibírja.

Lehet kapni új ablaksínt, melynek hátránya, hogy ha már nem szorul bele az üveg, akkor lehúzáskor fent maradhat az ablak, majd értelem szerûen nem talál vissza a sínbe. Ezért bele kell rögzíteni valahogy. A boltban azt ajánlották, biciklibelsőből vágjak neki tömítést. Ehelyett ragasztottam bele egy köztes fémlapot. Ezáltal az eredeti ragasztott felület többszörösén rögzül az ablak.

 

A ragasztandó felületeket alaposan meg kell tisztítani, mosószeres vízzel, szivaccsal, majd pl acetonnal és por ill. bármi egyéb szennyeződéstől mentesre törölni. Ezután jöhet a ragasztás. Loctite Super bond gél állagú pillanatragasztót használtam, az idő eldönti bevált-e :-). Az eredeti csavarokkal és rögzítővel felszerelhető az új sín a bowdenre.

 

Ha már úgyis le van bontva a kárpit, érdemes a külső/belső kilincseket is beállítani, esetleg zsírozni az ablakmechanikát.

Visszaszerelésnél pont fordítva kell eljárni, ezt már nem írnám le részletesen.

Sok türelmet kívánok a javításhoz!

Denny

Hozzászólások ehhez a cikkhez:
Pici kiegészítés:

Szerintem a hamutál független az ajtótól. Én sosem nyúltam hozzá leszedéskor, az csak a kárpit farostlemezéhez van rögzítve.
A sínbe pedig gyárilag is gumit szoktak tenni.
És valóban ilyen felrakáskor, picaj belsőből kell vágni egy sín hosszúságú darabot, majd felhasítani, és azt rakni a sínbe.
A sínt pedig annyira összenyomni hogy jó szorosan felcsússzon a belsővel együtt. A gumit le kell mosni (gyárilag hintőporos) így nem csúszik és nem jön ki a sínből az üveg :)
2013.06.16. - arato
Én 2101-esről kaptam le a sínt és karosszéria rögzítővel ragasztottam, az nem enged el, drága pillanatragasztó az ilyesmire nem igazán jó.
2013.09.18. - mucden
Sajnos a pillanatragasztó nem tartott sokáig. Másodjára két komponenses ragasztót használtam, illetve az ablaküveg sínjét lazábbra vettem, hogy könnyebben mozogjon az üveglap.